4. fejezet

Itt a várva várt fejezet :) Tudom, hogy későn jött, de ameddig nem kapok legalább 1 véleményt, addig nem jön a másik ;) 

A doktor elég sajnálkozóan nézett ránk, amikor szembejött velünk a folyosón. Betessékelt minket az irodájába, és leültetett minket.
- Sajnálatos hírt kell közölnöm önökkel. A barátnőjük AIDS-es - Luca a kezébe temette arcát, és sírt, a válla is rázkódott. Felpattantam a székből, majd megszólaltam:
- Köszönjük hogy közölte. Luca, kérlek gyere ki a folyosóra, szeretném veled megbeszélni - ráémnézett hatalmas, de mindent tudó szemekkel. Láttam rajta, hogy megvilágosodott. Felállt, és jött utánam.
- Emlékszel, amikor Réka nagyon a padlón volt? Emlékszel, mit történt akkor? Az egész az miatt van... - magyaráztam neki, majd elmerengtem
"Hideg tél volt, a kabátomat szorosan összehúztam magamon, és gyors léptekkel siettem haza, a lányokkal közösen kibérelt albérletbe. Örültem, hogy elmaradtak plusz óráim, így nem este hétkor végeztem. Amikor a lépcsőházhoz értem, elővettem a kulcsot, kinyitottam az ajtót, majd meghívtam a liftet. Idegesen kopogtam a falon, míg végre megérkezett. Beszálltam, és megnyomtam a 3-as gombot. Felértem a lakásunkhoz, és bementem, de ott döbbenetes látvány fogadott. Réka egy fiú társaságában ült a földön, szúrta be magának a drogot. Csak akkor vett észre, amikor végzett, és kivette a tűt.
- Menj el! - utasítottam a fiút, aki viszonylag tiszta állapotban volt, így megtette amit kértem. Kikapta Réka kezéből a tűt, és elment.
- Ez mégis mi votl?! Drogozol? Mióta? - kérdeztem idegesen.
- Ma óta - mondta kábán. - Anya meghalt.
- És erre a drog a megoldás?
- Nem... nem tudom, hagyjál! - kiáltotta, és átkarolta a lábaimat. Először nem tudtam mit akar, majd hirtelen kibillentett az egyensúlyomból, hogy elessek. Felkeltem, és bezártam a bejárati ajtót, majd kimentem a konyhába, elővettem a telefonom, és tárcsáztam a mentőket. Leültem Réka mellé, és vártam a mentőket. Negyed óra múlva kopogtak is, beengedtem őket. Velük együtt jött Luca is.
- Mi történt? - kérdezte tőlem.
- Meghalt az anyukája, és bedrogozta magát. - Luca nem válaszolhatott, ugyanis az egyik mentős odajött hozzánk.
- Kérem pakoljanak össze néhány fontos dolgot a hölgynek, ugyanis be kell vinnünk elvonókúrára. Bólintottam, és bementem a szobájába. Beraktam neki néhány tiszta pizsamát, és tisztálkodó szereket. Kimentem a nappaliba, és intettem a mentősnek, hogy mehetünk. Betették Rékát a mentőbe, és mi is beültünk mellé.
(...)
Halvány, nagyon halvány mosollyal jött ki az elvonóról. Újra kezdett hasonlítani a régi Rékára, de még elég meggyötört volt. Odajött, és megölelt engem is, és Lucát is. Hazafele mentünk, amikor Luca megszólalt:
- Azt hallottam a suliban, hogy angol tanulmányi kirándulás lesz Londonba.
- Tényleg? - kérdeztük egyszerre Rékával.
- Igen, de egy hét múlva lejár a jelentkezési határidő - mondta szomorúan.
- Réka, mit szólnál hozzá, ha elmennénk? Jót tenne neked is...
- Rendben, menjünk! - mondta, és folytattuk utunkat hazafele."
Luca ismét sírt. Megfogtam a karját, és finoman bevittem Réka kórtermébe. Ébren volt.
- Sziasztok, lányok! - köszönt. Nem sírt, mégcsak nem is tűnt szomorúnak. - Elmondták? - kérdezte. Luca némán bólintott.
- Miért kellett ezt csinálnod? - kérdeztem csendesen. Az agyamba bevillant a kép, ahogy Réka itt fekszik, mi pedig ülünk körülötte, majd elkezd halványodni a teste, és végül eltűnik. Megráztam a fejem. Hülyeség.
- Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle - mondta rekedten. Luca csak ült, és némán nézett maga elé. - Haragszotok rám?
- Nem, szívem - fogtam meg a kezét. - Csak a szomorúság és a tehetetlenség dolgozik bennünk.
Ahogy ezt kimondtam, nyílt a kórterem ajtaja, és belépett Jenson.
- Te hogyan... - kérdeztem, de Réka a szavamba vágott.
- Én szóltam neki. Mire nem jó a mai fejlett technika - mosolygott halványan, mire én is megpróbálkoztam egy félmosollyal.
- Elmegyek kávéért - szólalt meg Luca. - Hozzak valamit nektek is? - nézett ránk.
- Nekem is hozz egy kávét, légyszíves - mondtam, mire bólintott, és kiment az ajtón. - Értesítették már a tanárnőt és a apukádat?
- Igen, Zsuzsa néni nem sokára jönni fog. Apának még nem szóltak.
Ekkor kivágódott a kórterem ajtaja, amin sietősen belépett Réka orvosa, megállt a szoba közepén, majd Rékára mutatva közölte:
- Maga nem AIDS-es, összecseréltük a leleteket. Elnézésüket kérjük, ilyen még soha nem fordult elő itt. - Mikor befejezte a mondatát, Réka megszólalt:
- Ez most komoly? Akkor nem vagyok beteg? - A doki bólintott.
- Az ön betegsége könnyen gyógyítható, gyógyszerekkel kezelhető betegség. - Erre a mondatra mindenki elmosolyodott, én viszont hamar végetvetettem a doki örömének.
- Tőlünk az öröm miatt nem kap semmyilen leszidást, de azt, amit a beteg hozzátartozóitól kap, azt nem teszi zsebre!
- TIsztában vagyok vele. - Majd Réka felé fordult. - Ön megkapja a gyógyszereit, és holnap mehet haza - mondta, és kiment a kórteremből.
- Ekkora mázlit - szólaltam meg mosolyogva, mire Jenson átölelt. Ekkor betoppant Zsuzsa néni elég zilált külsővel.
- Ne mondjatok semmit, a doki felvázolt mindent nagyjából. Réka, hatalmas mázlid van, ugye tudod? - mosolygott.
- Igen, tudom Zsuzsa néni.
- Öhm, lehetne egy kérésem magától? - szólaltam meg. - Lehetne, hogy ma éjjel Jenson velem aludjon a szállodában? Kérem!
Zsuzsa néni mégcsak most látta meg őt. Hatalmas csodálkozás ült ki az arcára, majd megszólalt:
- Az egyik összeszed egy Forma 1-es pilótát, a másik rosszul lesz, és összecserélik a leleteit egy halálos betegével... Édes Istenem! - mondta, és leült. Majd mosolyogva hozzátette: - Ám legyen, ott aludhat.
- Köszönöm szépen!
Ez után mindenki elköszönt Rékától, és elindultunk vissza a szállodába.