Szomorúan vettem észre, hogy a 2. fejezethez nem is írtatok véleményt. Ezért szeretnélek megkérni titeket, hogyha elolvastátok, legalább egy sort írjatok róla, hiszen mint minden más történet író, én is kíváncsi vagyok a véleményetekre! :) Szóval ha meglesz 2 komment a 2. fejezethez, felrakom a harmadikat is!
Aki ír, annak köszi!
2010. december 25., szombat
2010. december 12., vasárnap
2. fejezet
Bocsi, hogy sokat kellett várni az új fejezetre, de nem volt jó a gépem! :(
A hotel előtt megcsapott a nyári szellő, és ezzel együtt hirtelen olyan érzésem lett, hogy nekem itt, Londonban a helyem, és nem Magyarországon. Ekkor megszólalt Réka, és gyorsan ki is ment a fejemből a gondolat.
- Indulhatunk, Zita? - kérdezte Réka.
- Persze - mosolyodtam el. Az út nem volt túl hosszú, végignevetgéltük az egészet. Főként a Jensonnel kapcsolatos dolgok jöttek elő, de beszélgettünk arról is, hogyan menjünk majd vissza, hogy ne lássanak meg. Amikor odaértünk, megálltunk egy pillanatra a bejárat előtt, leellenőriztük, hogy minden rendben van-e, majd beléptünk. A középen elhelyezkedő táncparketten rengetegen táncoltak. Baloldaról látszottak az asztalok, amik körül sarokülők voltak, jobb oldalon pedig az innivalót lehetett venni. Miután körbenéztem, megláttam Jensont, aki felénk sietett.
- Jó estét a hölgyeknek! - köszönt mosolyogva, és biztosra vettem, hogy nem csak én olvadozok a látványtól.
- Szia! - mosolyogtam. Ez után intett, hogy menjünk utána. Egy hátsó asztalhoz vezetett minket, ahol egy korombeli fiú ült.
- Üdv - mondta, majd kezet fogott velem, Lucával, és Rékával is. - Jens unokaöccse vagyok, Chris - mondta. Rögtön észrevettem, hogy Réka persze már szemezett vele. Leültünk, a fiú rögtön nekem szegezte a kérdést:
- Akkor ti most együtt vagytok? - Jensonnel összenéztünk, majd válaszoltam.
- Nem, egyelőre csak... találkozgatunk - vigyorogtam, mire mindenki ezt tette. Majd Luca egy remek ötlettel állt elő:
- Nem megyünk táncolni? - kérdezte, erre mindenki felpattant, és kivonult a tánctérre. Engem magával húzott Jenson, és együtt táncoltunk. Nagyon közel volt, éreztem a lehelletét, de nem zavart, sőt! Mikor a szánk között már csak 1-2 centi volt, hátrébb húzódott, megfogta a kezem, és a fülembe súgta, hogy kövessem. Fogalmam se volt, hova visz. Végül az utunk a Temze folyó partjára vezetett. Odafutottam a korláthoz, és körbenéztem. Mindenütt kivilágított épületek, csodálatos volt, nem hittem a szememnek. Olyan volt ez az egész, mint egy álom. Jenson odajött mögém, mire hátranéztem, és láttam, hogy mosolyog.
- Látnod kellett éjszaka Londont, enélkül nem mehetnél majd haza - mondta szomorkás mosollyal. Egy pillanatra elkomorultam, majd el is felejtettem az egészet, mert egyszercsak megcsókolt. Nagyon jó volt, mérföldekkel jobb volt, mint a korábbi csókjaim. Örökké így maradtam volna vele, de sajnos ez a lehetőség pár pillanat múlva szertefoszlott.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide!
- Gyere, üljünk le arra a padra - mutatott a mögöttünk levő padra.
- Szerintem az a pad elég hideg lehet - húztam el a számat.
- Majd beleülsz az ölembe, az nem hideg - mondta, mire mindketten elkezdtünk vigyorogni. Végül leültünk.
- Nem félsz, hogy egy lesifotós lekap minket? - kérdeztem váratlanul.
- Nem, mert azt mondom, hogy az unokahúgom vagy - válaszolt.
- Ez annyira... rossz, hogy hazudnod kell azért, hogy titokban tarts egy dolgot.
- Ez az ára annak, hogy versenyezhetek. Ha ez kell hozzá, elviselem - mondta. Egyszer csak Réka barátnőm hangját hallottam a hátunk mögül.
- Hé, Zizi! Titeket kerestünk - jött oda hozzánk Luca, Réka, és persze Jens unokaöccse - Chris ötlete volt, hogy idehozott téged. Kiszálltam Jenson öléből, mire fellállt a padról, és megszólalt.
- Úgy látszik, kiszámítható vagyok - vigyorgott. - Hazakísérhetlek titeket? - fordult oda hozzám, mire bólintottam. El is indultunk vissza a szállodába, s mikor odaértünk, adtam egy búcsúcsókot Jensnek, aki ez után el is ment Chrissel együtt. A lányokkal elindultunk befele, de amint bementünk az ajtón, megtorpantunk, ugyanis előttünk nem más, mint Zsuzsa néni, az egyik kísérőtanárunk állt.
- Ti...mit csináltok? - kérdezte, mintha nem lett volna egyértelmű, hogy próbálunk visszasunnyogni a hotelbe. - Tudjátok nagyon jól, hogy felügyelet nélkül nem mehettek ki a szállodából! - próbálta szigorúan mondani, de nem ment neki. Zsuzsa néni egy kis termetű, őszes hajú, de nagyon kedves és elnéző tanár volt, szerettük, éppen ezért nem is féltünk tőle, hogy büntetést kapunk, inkább rajtunk tartja majd a szemét.
- Ne tessék haragudni, randim volt - mondtam lesütött szemekkel. A lányok sunyin elvigyorodtak, a tanárnő pedig elmosolyodott.
- Rendben, rendben, de még egyszer elő ne forduljon! - Összenéztünk a lányokkal, és elindultunk fel a szobánkba.
A hotel előtt megcsapott a nyári szellő, és ezzel együtt hirtelen olyan érzésem lett, hogy nekem itt, Londonban a helyem, és nem Magyarországon. Ekkor megszólalt Réka, és gyorsan ki is ment a fejemből a gondolat.
- Indulhatunk, Zita? - kérdezte Réka.
- Persze - mosolyodtam el. Az út nem volt túl hosszú, végignevetgéltük az egészet. Főként a Jensonnel kapcsolatos dolgok jöttek elő, de beszélgettünk arról is, hogyan menjünk majd vissza, hogy ne lássanak meg. Amikor odaértünk, megálltunk egy pillanatra a bejárat előtt, leellenőriztük, hogy minden rendben van-e, majd beléptünk. A középen elhelyezkedő táncparketten rengetegen táncoltak. Baloldaról látszottak az asztalok, amik körül sarokülők voltak, jobb oldalon pedig az innivalót lehetett venni. Miután körbenéztem, megláttam Jensont, aki felénk sietett.
- Jó estét a hölgyeknek! - köszönt mosolyogva, és biztosra vettem, hogy nem csak én olvadozok a látványtól.
- Szia! - mosolyogtam. Ez után intett, hogy menjünk utána. Egy hátsó asztalhoz vezetett minket, ahol egy korombeli fiú ült.
- Üdv - mondta, majd kezet fogott velem, Lucával, és Rékával is. - Jens unokaöccse vagyok, Chris - mondta. Rögtön észrevettem, hogy Réka persze már szemezett vele. Leültünk, a fiú rögtön nekem szegezte a kérdést:
- Akkor ti most együtt vagytok? - Jensonnel összenéztünk, majd válaszoltam.
- Nem, egyelőre csak... találkozgatunk - vigyorogtam, mire mindenki ezt tette. Majd Luca egy remek ötlettel állt elő:
- Nem megyünk táncolni? - kérdezte, erre mindenki felpattant, és kivonult a tánctérre. Engem magával húzott Jenson, és együtt táncoltunk. Nagyon közel volt, éreztem a lehelletét, de nem zavart, sőt! Mikor a szánk között már csak 1-2 centi volt, hátrébb húzódott, megfogta a kezem, és a fülembe súgta, hogy kövessem. Fogalmam se volt, hova visz. Végül az utunk a Temze folyó partjára vezetett. Odafutottam a korláthoz, és körbenéztem. Mindenütt kivilágított épületek, csodálatos volt, nem hittem a szememnek. Olyan volt ez az egész, mint egy álom. Jenson odajött mögém, mire hátranéztem, és láttam, hogy mosolyog.
- Látnod kellett éjszaka Londont, enélkül nem mehetnél majd haza - mondta szomorkás mosollyal. Egy pillanatra elkomorultam, majd el is felejtettem az egészet, mert egyszercsak megcsókolt. Nagyon jó volt, mérföldekkel jobb volt, mint a korábbi csókjaim. Örökké így maradtam volna vele, de sajnos ez a lehetőség pár pillanat múlva szertefoszlott.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide!
- Gyere, üljünk le arra a padra - mutatott a mögöttünk levő padra.
- Szerintem az a pad elég hideg lehet - húztam el a számat.
- Majd beleülsz az ölembe, az nem hideg - mondta, mire mindketten elkezdtünk vigyorogni. Végül leültünk.
- Nem félsz, hogy egy lesifotós lekap minket? - kérdeztem váratlanul.
- Nem, mert azt mondom, hogy az unokahúgom vagy - válaszolt.
- Ez annyira... rossz, hogy hazudnod kell azért, hogy titokban tarts egy dolgot.
- Ez az ára annak, hogy versenyezhetek. Ha ez kell hozzá, elviselem - mondta. Egyszer csak Réka barátnőm hangját hallottam a hátunk mögül.
- Hé, Zizi! Titeket kerestünk - jött oda hozzánk Luca, Réka, és persze Jens unokaöccse - Chris ötlete volt, hogy idehozott téged. Kiszálltam Jenson öléből, mire fellállt a padról, és megszólalt.
- Úgy látszik, kiszámítható vagyok - vigyorgott. - Hazakísérhetlek titeket? - fordult oda hozzám, mire bólintottam. El is indultunk vissza a szállodába, s mikor odaértünk, adtam egy búcsúcsókot Jensnek, aki ez után el is ment Chrissel együtt. A lányokkal elindultunk befele, de amint bementünk az ajtón, megtorpantunk, ugyanis előttünk nem más, mint Zsuzsa néni, az egyik kísérőtanárunk állt.
- Ti...mit csináltok? - kérdezte, mintha nem lett volna egyértelmű, hogy próbálunk visszasunnyogni a hotelbe. - Tudjátok nagyon jól, hogy felügyelet nélkül nem mehettek ki a szállodából! - próbálta szigorúan mondani, de nem ment neki. Zsuzsa néni egy kis termetű, őszes hajú, de nagyon kedves és elnéző tanár volt, szerettük, éppen ezért nem is féltünk tőle, hogy büntetést kapunk, inkább rajtunk tartja majd a szemét.
- Ne tessék haragudni, randim volt - mondtam lesütött szemekkel. A lányok sunyin elvigyorodtak, a tanárnő pedig elmosolyodott.
- Rendben, rendben, de még egyszer elő ne forduljon! - Összenéztünk a lányokkal, és elindultunk fel a szobánkba.
2010. december 5., vasárnap
1. fejezet
Na, meghoztam az első fejezetet, remélem tetszeni fog. :)
London utcáin sétálgattam a barátnőimmel, Lucával és Rékával. Tanulmányi kiránduláson voltunk, és a kapott két órás szabadidőnket tölöttük éppen.
- Vegyünk már valami új ruhát - kérte Réka. A kis ruhamániás... Elindultunk a bolt felé, de leejtettem a táskámat, és össze kellett szedegetnem a kiborult holmimat. Egyszercsak azt vettem észre, hogy egy segítő kézpár csatlakozott az én kezeimhez. Felnéztem, és egy döbbenetes dologgal találtam szemben magam. A segítőm maga Jenson Button volt. Hirtelen leálltam a pakolással is, de ő összeszedett nekem mindent, berakta a táskámba, és mosolyogva átnyújtotta.
- Köszönöm a segítséget - mondtam mosolyogva, miután felocsúdtam.
- Igazán nincs mit - mondta ő is mosolyogva. Azonnal elpirultam. A fene egye meg, hogy mindig rosszkor jön rám ez a "legyünk vörösek, mint a rák" roham. - Meghívhatom egy italra?
- Öhm, nem is tudom, a barátnőimmel vagyok...
- Hát persze, hogy meghívhatja, igaz, Zizi? - könyökölt a vállamra Réka. - Mi úgyis indultunk vissza a hotelbe, mert ööö.. nagyon meghúzódott a lábam és fáj. Aú - Luca vette a lapot, és fájdalmas arcot vágott. Egymást karon ölelték, elköszöntek, és magunkra hagytak minket.
- Meglehetősen egyedi módszer volt - célzott vigyorogva az előbbi műsorra.
- Ez ciki - jegyeztem meg, mire ő csak legyintett. Elindultunk a kávézó felé, az úton nem szóltunk egymáshoz, majd mikor odaértünk, kinyitotta előttem az ajtót, és a széket is kihúzta nekem az asztalnál.
Hangulatos kis kávézó volt, ahol a barna szín dominált főleg, de a székek krémszínűek voltak, a falakon pedig itt-ott egy kép. A megrendeléseket felvevő hölgy odajött az asztalunkhoz:
- Mit kérnek? - kérdezte mosolyogva.
- Én egy kapuccsinót - mondtam.
- És te, Jenson, a szokásosat? - vigyorgott a pincér, mire a velem szemben ülő bólintott, és el is ment.
- Észrevettem, hogy akcentussal beszélsz. Milyen nemzetiségű vagy?
- Magyar vagyok - mosolyogtam. Rövid gondolkodás után rávágta:
- Ott van a Hungaroring! - erre elnevettem magam.
- Valóban.
- Hogy keveredtél ide Angliába?
- Az iskolám tanulmányi kirándulást szervezett, és mivel jó angolos vagyok, eljöhettem.
- Milyen iskolába jársz? - kérdezte. Úgy tűnt tényleg érdekelte.
- Egy budapesti gimnáziumba. - Kihozták a kappucsinómat, Jensonnek pedig egy sima kávét. Az elkövetkezendő két percben csendben voltunk, iszogattuk az italainkat.
- És a barátod? Ő mit szólt hozzá, hogy Londonba jössz? - cseles kérdés, de 20 évesen voltam olyan tapasztalt, hogy rájöjjek, arra kíváncsi, van-e barátom.
- Nincs pasim, szingli vagyok - vigyorogtam rá, és viszonozta.
- Ez meglepő, egy ilyen szép lány hogy lehet egyedül? - Hát persze, megint elpirultam...
- Ez kedves tőled - Most vettem csak észre, hogy automatikusan elkezdtünk tegeződni.
Közel egy órán át beszélgettünk, mikor az órámra néztem, és döbbenten vettem észre, mennyi az idő.
- Juj, ne haragudj, de nekem mennem kell - mondtam mosolyogva.
- Elkísérhetlek?
- Persze, köszönöm! - Jenson fizetett, és elindultunk. Az út nem volt hosszú, hamar odaértünk szállodához.
- Hát akkor viszlát! - köszöntem.
- Találkozunk még?
- Ma este, a kávézótól egy saroknyira levő szórakozóhelyre megyünk. Ha ott leszel, akkor találkozunk mindenképpen - mosolyogtam.
- Rendben, ott leszek - mondta. Megöleltem, és bementem a kapunk. A lányok nem hazudtolták meg magukat, ott vártak a hotel előterében, a kanapén. Mikor megláttak, felpattantak, és odajöttek hozzám.
- Na, mi volt? - kérdezték.
- A szobánkban mindent elmondok -feleltem magamban somolyogva. Sietősen beszálltunk a liftbe, a lányok pedig már majdnem betörték a szobaajtót. Bementem, leültem az ágyra, és úgy folytak belőlem a szavak, mint csapból a víz.
- Eszméletlen aranyos a pasi, nagyon figyelmes volt. Kérdezte, hogy milyen nemzetiségű vagyok, hogy kerülök ide, és hogy milyen suliba járok, és bár burkoltan, de megkérdezte van-e barátom. A legtutibb dolog pedig az, hogy ma este ő is jön a buliba! - mondtam. A lányok vigyorogva megöleltek, majd Luca rögtön pánikolni kezdett, hogy mit vegyen fel. Ránéztem az órára, ötöt mutatott, ami azt jelentette, hogy azonnal ki kell választani a ruhát, amit felveszünk. Én egy feket pántos, V kivágásúő koktélruhát vettem fel, ami fekete volt, és a melleim alatt egy krémszínű szalag volt rögzítve. Egy fekete magassarkú cipőt vettem fel hozzá. A vállig érő barna hajamat szépen kifésültem, és szabadon hagytam. Réka egy egyszerű pántos fekete ruhát vett fel, amihez egy fehér cipőt választott, és kontyba rakta derékig érő szőke haját, míg Luca egy pántnélküli piros ruhát vett fel krémszínű cipővel, a barna haját pedig begöndörítette. Végignéztem magunkon, majd eszembe jutott valami:
- Lányok, lerendeztétek, hogy miért nem vagyunk ott a vacsorán? - kérdeztem.
- Persze - válaszolta Luca - Réka azt mondta, hogy meghúzódott a lába, neked pedig gyomorrontásod van.
- És te?
- Én ápollak titeket - vigyorgott. Megcsóváltam a fejem, és kinéztem az ajtón. Egy árva lélek nem volt ott, ígyhát intettem a lányoknak, és elindultunk ki a szállodából. Senkivel nem találkoztunk, így megkönnyebbülve vágtunk neki az éjszakának.
London utcáin sétálgattam a barátnőimmel, Lucával és Rékával. Tanulmányi kiránduláson voltunk, és a kapott két órás szabadidőnket tölöttük éppen.
- Vegyünk már valami új ruhát - kérte Réka. A kis ruhamániás... Elindultunk a bolt felé, de leejtettem a táskámat, és össze kellett szedegetnem a kiborult holmimat. Egyszercsak azt vettem észre, hogy egy segítő kézpár csatlakozott az én kezeimhez. Felnéztem, és egy döbbenetes dologgal találtam szemben magam. A segítőm maga Jenson Button volt. Hirtelen leálltam a pakolással is, de ő összeszedett nekem mindent, berakta a táskámba, és mosolyogva átnyújtotta.
- Köszönöm a segítséget - mondtam mosolyogva, miután felocsúdtam.
- Igazán nincs mit - mondta ő is mosolyogva. Azonnal elpirultam. A fene egye meg, hogy mindig rosszkor jön rám ez a "legyünk vörösek, mint a rák" roham. - Meghívhatom egy italra?
- Öhm, nem is tudom, a barátnőimmel vagyok...
- Hát persze, hogy meghívhatja, igaz, Zizi? - könyökölt a vállamra Réka. - Mi úgyis indultunk vissza a hotelbe, mert ööö.. nagyon meghúzódott a lábam és fáj. Aú - Luca vette a lapot, és fájdalmas arcot vágott. Egymást karon ölelték, elköszöntek, és magunkra hagytak minket.
- Meglehetősen egyedi módszer volt - célzott vigyorogva az előbbi műsorra.
- Ez ciki - jegyeztem meg, mire ő csak legyintett. Elindultunk a kávézó felé, az úton nem szóltunk egymáshoz, majd mikor odaértünk, kinyitotta előttem az ajtót, és a széket is kihúzta nekem az asztalnál.
Hangulatos kis kávézó volt, ahol a barna szín dominált főleg, de a székek krémszínűek voltak, a falakon pedig itt-ott egy kép. A megrendeléseket felvevő hölgy odajött az asztalunkhoz:
- Mit kérnek? - kérdezte mosolyogva.
- Én egy kapuccsinót - mondtam.
- És te, Jenson, a szokásosat? - vigyorgott a pincér, mire a velem szemben ülő bólintott, és el is ment.
- Észrevettem, hogy akcentussal beszélsz. Milyen nemzetiségű vagy?
- Magyar vagyok - mosolyogtam. Rövid gondolkodás után rávágta:
- Ott van a Hungaroring! - erre elnevettem magam.
- Valóban.
- Hogy keveredtél ide Angliába?
- Az iskolám tanulmányi kirándulást szervezett, és mivel jó angolos vagyok, eljöhettem.
- Milyen iskolába jársz? - kérdezte. Úgy tűnt tényleg érdekelte.
- Egy budapesti gimnáziumba. - Kihozták a kappucsinómat, Jensonnek pedig egy sima kávét. Az elkövetkezendő két percben csendben voltunk, iszogattuk az italainkat.
- És a barátod? Ő mit szólt hozzá, hogy Londonba jössz? - cseles kérdés, de 20 évesen voltam olyan tapasztalt, hogy rájöjjek, arra kíváncsi, van-e barátom.
- Nincs pasim, szingli vagyok - vigyorogtam rá, és viszonozta.
- Ez meglepő, egy ilyen szép lány hogy lehet egyedül? - Hát persze, megint elpirultam...
- Ez kedves tőled - Most vettem csak észre, hogy automatikusan elkezdtünk tegeződni.
Közel egy órán át beszélgettünk, mikor az órámra néztem, és döbbenten vettem észre, mennyi az idő.
- Juj, ne haragudj, de nekem mennem kell - mondtam mosolyogva.
- Elkísérhetlek?
- Persze, köszönöm! - Jenson fizetett, és elindultunk. Az út nem volt hosszú, hamar odaértünk szállodához.
- Hát akkor viszlát! - köszöntem.
- Találkozunk még?
- Ma este, a kávézótól egy saroknyira levő szórakozóhelyre megyünk. Ha ott leszel, akkor találkozunk mindenképpen - mosolyogtam.
- Rendben, ott leszek - mondta. Megöleltem, és bementem a kapunk. A lányok nem hazudtolták meg magukat, ott vártak a hotel előterében, a kanapén. Mikor megláttak, felpattantak, és odajöttek hozzám.
- Na, mi volt? - kérdezték.
- A szobánkban mindent elmondok -feleltem magamban somolyogva. Sietősen beszálltunk a liftbe, a lányok pedig már majdnem betörték a szobaajtót. Bementem, leültem az ágyra, és úgy folytak belőlem a szavak, mint csapból a víz.
- Eszméletlen aranyos a pasi, nagyon figyelmes volt. Kérdezte, hogy milyen nemzetiségű vagyok, hogy kerülök ide, és hogy milyen suliba járok, és bár burkoltan, de megkérdezte van-e barátom. A legtutibb dolog pedig az, hogy ma este ő is jön a buliba! - mondtam. A lányok vigyorogva megöleltek, majd Luca rögtön pánikolni kezdett, hogy mit vegyen fel. Ránéztem az órára, ötöt mutatott, ami azt jelentette, hogy azonnal ki kell választani a ruhát, amit felveszünk. Én egy feket pántos, V kivágásúő koktélruhát vettem fel, ami fekete volt, és a melleim alatt egy krémszínű szalag volt rögzítve. Egy fekete magassarkú cipőt vettem fel hozzá. A vállig érő barna hajamat szépen kifésültem, és szabadon hagytam. Réka egy egyszerű pántos fekete ruhát vett fel, amihez egy fehér cipőt választott, és kontyba rakta derékig érő szőke haját, míg Luca egy pántnélküli piros ruhát vett fel krémszínű cipővel, a barna haját pedig begöndörítette. Végignéztem magunkon, majd eszembe jutott valami:
- Lányok, lerendeztétek, hogy miért nem vagyunk ott a vacsorán? - kérdeztem.
- Persze - válaszolta Luca - Réka azt mondta, hogy meghúzódott a lába, neked pedig gyomorrontásod van.
- És te?
- Én ápollak titeket - vigyorgott. Megcsóváltam a fejem, és kinéztem az ajtón. Egy árva lélek nem volt ott, ígyhát intettem a lányoknak, és elindultunk ki a szállodából. Senkivel nem találkoztunk, így megkönnyebbülve vágtunk neki az éjszakának.
Köszöntő
Sziasztok! =)
ZiZi vagyok, ez pedig a történetem blogja! A történetről dióhéjban annyit, hogy egy Forma 1-es szori, Button/saját szereplős, a történet pedig Londonban játszódik. Remélem tetszeni fog, hamarosan felkerül az első fejezet! :D
ZiZi vagyok, ez pedig a történetem blogja! A történetről dióhéjban annyit, hogy egy Forma 1-es szori, Button/saját szereplős, a történet pedig Londonban játszódik. Remélem tetszeni fog, hamarosan felkerül az első fejezet! :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)