1. fejezet

Na, meghoztam az első fejezetet, remélem tetszeni fog. :)

London utcáin sétálgattam a barátnőimmel, Lucával és Rékával. Tanulmányi kiránduláson voltunk, és a kapott két órás szabadidőnket tölöttük éppen.
- Vegyünk már valami új ruhát - kérte Réka. A kis ruhamániás... Elindultunk a bolt felé, de leejtettem a táskámat, és össze kellett szedegetnem a kiborult holmimat. Egyszercsak azt vettem észre, hogy egy segítő kézpár csatlakozott az én kezeimhez. Felnéztem, és egy döbbenetes dologgal találtam szemben magam. A segítőm maga Jenson Button volt. Hirtelen leálltam a pakolással is, de ő összeszedett nekem mindent, berakta a táskámba, és mosolyogva átnyújtotta.
- Köszönöm a segítséget - mondtam mosolyogva, miután felocsúdtam.
- Igazán nincs mit - mondta ő is mosolyogva. Azonnal elpirultam. A fene egye meg, hogy mindig rosszkor jön rám ez a "legyünk vörösek, mint a rák" roham. - Meghívhatom egy italra?
- Öhm, nem is tudom, a barátnőimmel vagyok...
- Hát persze, hogy meghívhatja, igaz, Zizi? - könyökölt a vállamra Réka. - Mi úgyis indultunk vissza a hotelbe, mert ööö.. nagyon meghúzódott a lábam és fáj. Aú - Luca vette a lapot, és fájdalmas arcot vágott. Egymást karon ölelték, elköszöntek, és magunkra hagytak minket.
- Meglehetősen egyedi módszer volt - célzott vigyorogva az előbbi műsorra.
- Ez ciki - jegyeztem meg, mire ő csak legyintett. Elindultunk a kávézó felé, az úton nem szóltunk egymáshoz, majd mikor odaértünk, kinyitotta előttem az ajtót, és a széket is kihúzta nekem az asztalnál.
Hangulatos kis kávézó volt, ahol a barna szín dominált főleg, de a székek krémszínűek voltak, a falakon pedig itt-ott egy kép. A megrendeléseket felvevő hölgy odajött az asztalunkhoz:
- Mit kérnek? - kérdezte mosolyogva.
- Én egy kapuccsinót - mondtam.
- És te, Jenson, a szokásosat? - vigyorgott a pincér, mire a velem szemben ülő bólintott, és el is ment.
- Észrevettem, hogy akcentussal beszélsz. Milyen nemzetiségű vagy?
- Magyar vagyok - mosolyogtam. Rövid gondolkodás után rávágta:
- Ott van a Hungaroring! - erre elnevettem magam.
- Valóban.
- Hogy keveredtél ide Angliába?
- Az iskolám tanulmányi kirándulást szervezett, és mivel jó angolos vagyok, eljöhettem.
- Milyen iskolába jársz? - kérdezte. Úgy tűnt tényleg érdekelte.
- Egy budapesti gimnáziumba. - Kihozták a kappucsinómat, Jensonnek pedig egy sima kávét. Az elkövetkezendő két percben csendben voltunk, iszogattuk az italainkat.
- És a barátod? Ő mit szólt hozzá, hogy Londonba jössz? - cseles kérdés, de 20 évesen voltam olyan tapasztalt, hogy rájöjjek, arra kíváncsi, van-e barátom.
- Nincs pasim, szingli vagyok - vigyorogtam rá, és viszonozta.
- Ez meglepő, egy ilyen szép lány hogy lehet egyedül? - Hát persze, megint elpirultam...
- Ez kedves tőled - Most vettem csak észre, hogy automatikusan elkezdtünk tegeződni.
Közel egy órán át beszélgettünk, mikor az órámra néztem, és döbbenten vettem észre, mennyi az idő.
- Juj, ne haragudj, de nekem mennem kell - mondtam mosolyogva.
- Elkísérhetlek?
- Persze, köszönöm! - Jenson fizetett, és elindultunk. Az út nem volt hosszú, hamar odaértünk szállodához.
- Hát akkor viszlát! - köszöntem.
- Találkozunk még?
- Ma este, a kávézótól egy saroknyira levő szórakozóhelyre megyünk. Ha ott leszel, akkor találkozunk mindenképpen - mosolyogtam.
- Rendben, ott leszek - mondta. Megöleltem, és bementem a kapunk. A lányok nem hazudtolták meg magukat, ott vártak a hotel előterében, a kanapén. Mikor megláttak, felpattantak, és odajöttek hozzám.
- Na, mi volt? - kérdezték.
- A szobánkban mindent elmondok -feleltem magamban somolyogva. Sietősen beszálltunk a liftbe, a lányok pedig már majdnem betörték a szobaajtót. Bementem, leültem az ágyra, és úgy folytak belőlem a szavak, mint csapból a víz.
- Eszméletlen aranyos a pasi, nagyon figyelmes volt. Kérdezte, hogy milyen nemzetiségű vagyok, hogy kerülök ide, és hogy milyen suliba járok, és bár burkoltan, de megkérdezte van-e barátom. A legtutibb dolog pedig az, hogy ma este ő is jön a buliba! - mondtam. A lányok vigyorogva megöleltek, majd Luca rögtön pánikolni kezdett, hogy mit vegyen fel. Ránéztem az órára, ötöt mutatott, ami azt jelentette, hogy azonnal ki kell választani a ruhát, amit felveszünk. Én egy feket pántos, V kivágásúő koktélruhát vettem fel, ami fekete volt, és a melleim alatt egy krémszínű szalag volt rögzítve. Egy fekete magassarkú cipőt vettem fel hozzá. A vállig érő barna hajamat szépen kifésültem, és szabadon hagytam. Réka egy egyszerű pántos fekete ruhát vett fel, amihez egy fehér cipőt választott, és kontyba rakta derékig érő szőke haját, míg Luca egy pántnélküli piros ruhát vett fel krémszínű cipővel, a barna haját pedig begöndörítette. Végignéztem magunkon, majd eszembe jutott valami:
- Lányok, lerendeztétek, hogy miért nem vagyunk ott a vacsorán? - kérdeztem.
- Persze - válaszolta Luca - Réka azt mondta, hogy meghúzódott a lába, neked pedig gyomorrontásod van.
- És te?
- Én ápollak titeket - vigyorgott. Megcsóváltam a fejem, és kinéztem az ajtón. Egy árva lélek nem volt ott, ígyhát intettem a lányoknak, és elindultunk ki a szállodából. Senkivel nem találkoztunk, így megkönnyebbülve vágtunk neki az éjszakának.