2. fejezet

Bocsi, hogy sokat kellett várni az új fejezetre, de nem volt jó a gépem! :(

A hotel előtt megcsapott a nyári szellő, és ezzel együtt hirtelen olyan érzésem lett, hogy nekem itt, Londonban a helyem, és nem Magyarországon. Ekkor megszólalt Réka, és gyorsan ki is ment a fejemből a gondolat.
- Indulhatunk, Zita? - kérdezte Réka.
- Persze - mosolyodtam el. Az út nem volt túl hosszú, végignevetgéltük az egészet. Főként a Jensonnel kapcsolatos dolgok jöttek elő, de beszélgettünk arról is, hogyan menjünk majd vissza, hogy ne lássanak meg. Amikor odaértünk, megálltunk egy pillanatra a bejárat előtt, leellenőriztük, hogy minden rendben van-e, majd beléptünk. A középen elhelyezkedő táncparketten rengetegen táncoltak. Baloldaról látszottak az asztalok, amik körül sarokülők voltak, jobb oldalon pedig az innivalót lehetett venni. Miután körbenéztem, megláttam Jensont, aki felénk sietett.
- Jó estét a hölgyeknek! - köszönt mosolyogva, és biztosra vettem, hogy nem csak én olvadozok a látványtól.
- Szia! - mosolyogtam. Ez után intett, hogy menjünk utána. Egy hátsó asztalhoz vezetett minket, ahol egy korombeli fiú ült.
- Üdv - mondta, majd kezet fogott velem, Lucával, és Rékával is. - Jens unokaöccse vagyok, Chris - mondta. Rögtön észrevettem, hogy Réka persze már szemezett vele. Leültünk, a fiú rögtön nekem szegezte a kérdést:
- Akkor ti most együtt vagytok? - Jensonnel összenéztünk, majd válaszoltam.
- Nem, egyelőre csak... találkozgatunk - vigyorogtam, mire mindenki ezt tette. Majd Luca egy remek ötlettel állt elő:
- Nem megyünk táncolni? - kérdezte, erre mindenki felpattant, és kivonult a tánctérre. Engem magával húzott Jenson, és együtt táncoltunk. Nagyon közel volt, éreztem a lehelletét, de nem zavart, sőt! Mikor a szánk között már csak 1-2 centi volt, hátrébb húzódott, megfogta a kezem, és a fülembe súgta, hogy kövessem. Fogalmam se volt, hova visz. Végül az utunk a Temze folyó partjára vezetett. Odafutottam a korláthoz, és körbenéztem. Mindenütt kivilágított épületek, csodálatos volt, nem hittem a szememnek. Olyan volt ez az egész, mint egy álom. Jenson odajött mögém, mire hátranéztem, és láttam, hogy mosolyog.
- Látnod kellett éjszaka Londont, enélkül nem mehetnél majd haza - mondta szomorkás mosollyal. Egy pillanatra elkomorultam, majd el is felejtettem az egészet, mert egyszercsak megcsókolt. Nagyon jó volt, mérföldekkel jobb volt, mint a korábbi csókjaim. Örökké így maradtam volna vele, de sajnos ez a lehetőség pár pillanat múlva szertefoszlott.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide!
- Gyere, üljünk le arra a padra - mutatott a mögöttünk levő padra.
- Szerintem az a pad elég hideg lehet - húztam el a számat.
- Majd beleülsz az ölembe, az nem hideg - mondta, mire mindketten elkezdtünk vigyorogni. Végül leültünk.
- Nem félsz, hogy egy lesifotós lekap minket? - kérdeztem váratlanul.
- Nem, mert azt mondom, hogy az unokahúgom vagy - válaszolt.
- Ez annyira... rossz, hogy hazudnod kell azért, hogy titokban tarts egy dolgot.
- Ez az ára annak, hogy versenyezhetek. Ha ez kell hozzá, elviselem - mondta. Egyszer csak Réka barátnőm hangját hallottam a hátunk mögül.
- Hé, Zizi! Titeket kerestünk - jött oda hozzánk Luca, Réka, és persze Jens unokaöccse - Chris ötlete volt, hogy idehozott téged. Kiszálltam Jenson öléből, mire fellállt a padról, és megszólalt.
- Úgy látszik, kiszámítható vagyok - vigyorgott. - Hazakísérhetlek titeket? - fordult oda hozzám, mire bólintottam. El is indultunk vissza a szállodába, s mikor odaértünk, adtam egy búcsúcsókot Jensnek, aki ez után el is ment Chrissel együtt. A lányokkal elindultunk befele, de amint bementünk az ajtón, megtorpantunk, ugyanis előttünk nem más, mint Zsuzsa néni, az egyik kísérőtanárunk állt.
- Ti...mit csináltok? - kérdezte, mintha nem lett volna egyértelmű, hogy próbálunk visszasunnyogni a hotelbe. - Tudjátok nagyon jól, hogy felügyelet nélkül nem mehettek ki a szállodából! - próbálta szigorúan mondani, de nem ment neki. Zsuzsa néni egy kis termetű, őszes hajú, de nagyon kedves és elnéző tanár volt, szerettük, éppen ezért nem is féltünk tőle, hogy büntetést kapunk, inkább rajtunk tartja majd a szemét.
- Ne tessék haragudni, randim volt - mondtam lesütött szemekkel. A lányok sunyin elvigyorodtak, a tanárnő pedig elmosolyodott.
- Rendben, rendben, de még egyszer elő ne forduljon! - Összenéztünk a lányokkal, és elindultunk fel a szobánkba.